Afrika erős függőségét az importált műtrágyáktól tesztelik, mivel az Iránt érintő konfliktus megzavarja a globális ellátási láncokat, ami azonnali következményekkel jár az egész kontinens élelmiszerrendszerére nézve. A szubszaharai Afrikában használt műtrágyák nagyjából 80%-a külföldről származik, beleértve a kulcsfontosságú alapanyagokat, például a karbamidot az Öböl-menti termelőktől. Irán, a világ egyik legnagyobb karbamidexportőre, exportja korlátozott, míg Katarban a termelést is visszafogták a gázinfrastruktúrában okozott károk miatt. Ugyanakkor a Hormuzi-szoroson áthaladó tengeri forgalom erősen visszaesett, korlátozva a régióból kimenő szállítmányokat.
A zavar máris a műtrágyaárak növekedéséhez vezet, és nyomást gyakorol a mezőgazdasági rendszerekre, amelyek továbbra is érzékenyek a külső sokkhatásokra. Az olyan országok, mint Nigéria, Ghána, Kenya és Tanzánia, az Öböl-menti importtól függenek, míg mások, például Marokkó és Dél-Afrika ezekre a ráfordításokra támaszkodnak a hazai műtrágyagyártás és re{1}}export során. A COVID{4}}19 világjárvány és az orosz-ukrajnai háború alatti korábbi fennakadások arra késztették a gazdálkodókat, hogy csökkentsék a műtrágyahasználatot, ami alacsonyabb hozamokat és bevételi mintákat eredményezett, amelyek a jelenlegi körülmények között megismétlődnek.
A kutatók és a döntéshozók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a strukturális adaptációkra, hogy csökkentsék az importált inputoktól való függést, miközben javítsák a táplálkozási eredményeket. A javasolt intézkedések közé tartozik a hüvelyesek, gyümölcsök és zöldségek termelésének bővítése, az agrár-erdészeti gyakorlatok átvétele, valamint a biológiailag dúsított növények, például a vasban-dús bab és az A--vitaminnal dúsított édesburgonya méretezése. A tárolás, az élelmiszer-dúsítás és a táplálkozási oktatás fejlesztése szintén kritikus fontosságú a reziliencia erősítésében. Ugyanakkor a feltörekvő technológiák,-mint például a Cornell Egyetemen kifejlesztett szenzor-alapú „riporter növények”-, azáltal, hogy valós idejű adatokat szolgáltatnak a talaj tápanyagszintjéről, segíthetnek a gazdáknak a műtrágyafelhasználás optimalizálásában.
Az eredmények azt sugallják, hogy összehangolt, a mezőgazdasági diverzifikációt, a szociális védelmi programokat és az innovációt ötvöző beavatkozási csomagra lesz szükség az elhúzódó ellátási zavarok hatásainak mérsékléséhez. Ilyen intézkedések nélkül a növekvő ráfordítási költségek és a műtrágyákhoz való korlátozott hozzáférés azzal a kockázattal jár, hogy a veszélyeztetett régiókban tovább ássák az élelmezésbiztonságot.
